Nagyjából már odatalálok épületen belül helyekre, de még mindig el bírok kanyarodni rossz irányba. Megyünk Zsuzsival valahova az alagsorban, én mennék tovább egyenesen, de Zsuzsi a jobb oldalamon már nekemsimulva jön.
Zsuzsi: - Évi, azért tollak, mert balra kéne fordulni.
én: - Ja, azt hittem, csak hozzám akarsz bújni.


Jött egy nagyon izmos és jóképű fiatalember vérvételre, én azonnal kikaptam Marcsi kezéből a papírjait.
én: - Hagyd csak, majd én leveszem!
Zsuzsi: - Én meg megyek vele, és legyezgetem az urat, ha ne adj isten rosszul lenne!


Zsuzsi: - Múltkor a büfében találkoztunk a tűzoltó fiúkkal. Egyik nekiment az Évinek, elnézést kért, ő meg mondta, hogy semmi baj, gyere még egyszer.
Marcsi: - Éééviii!
én: - De hát olyan szépek...!


Anita mindenkinek minden módon elmondta, hogy ő most tíz napig szabin lesz.
reggel indul haza: - Hát akkor sziasztok. Majd jövök. Huszadikán. Ami tíz nap múlva lesz.
Marcsi: - Na, anyám, húzzál haza innen!


Este facebookon beszéltünk, panaszkodtam, hogy zűrösek a betegek.
Anita: - Hát kitartást nektek, én akkor szabin vagyok ugye... de azért gondolok rátok. Puszi!
én: - Mi is sokat gondolunk rád...!
Anita: - Gondolom. Majd küldök nektek képeslapot.

Lilla mondja, kivel mi volt éjjel, Ibi közben észreveszi az új zoknimat, megdicséri, megkérdi, hol vettem, stb. Lilla azért mondja tovább Marcsinak.
Lilla: - Szóval neki a Medrolt kigyógyszereltem.
Ibi: - Miért lett neki Medrol beállítva?
Lilla: - Tudnád, ha nem a kollegina zoknijával lennél elfoglalva...!

Folyamatosan csörgött a telefon. Egy percig csöndben volt, Lilla meg akarta rendelni a betegszállítást. Odalép a telefonhoz, abban a pillanatban csörögni kezd.
Lilla ráüvölt: De nem ezért jöttem ám ide, baszd meg!


Egyik osztályról mindenféleképp szeretnének ránk sózni egy nénikét, aki nem igazán hozzánk való.
én: - És mivel akarják átadni?
Bea: - Suvasztitisz...


Bea: - Hú, Évi, de erős kávét főztél.
én: - Bocsi.
Bea: - Nem baj. Értékelem, hogy próbálsz életben tartani.

Andi: - Mi ez itt a szárítóban ez a rengeteg evőeszköz?! Olyan, mintha nem is pár ember dolgozna itt, hanem egy hadsereg!
én: - Inkább mintha az a pár ember baromi sokat enne.
Andi: - ...bár ha jobban belegondolsz, annyira nem is vagyunk kevesen...


A liftes fiú egy nagyon idegesítő figura, aki folyamatosan jópofizik. Gáborral lementünk vele az alagsorba. Kiszállunk.
Gábor: Ezt még hogy nem baszta állba senki?!

Andinak volt egy megszólalása, hogy a főorvos urunknak meglepően ápolt a haja, biztos azért, mert előző nap volt otthon kamaty.
Andika: - Nekem is kéne már egy hajmosás.
Zsuzsi: - Én ma estére tervezem.
én: - Én csak pénteken fogom tudni megmosni.
Bea: - Nem panaszkodnátok, ha tudnátok, milyen régen mostam hajat...
  
  
Van egy srác az egyik osztályon, akinek bejövök. Nem érti, hogy nem örülök ennek. Tegnap mögöttem állt és rám támaszkodva beszélt a nyakamba.
Zsuzsi: Nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak vele. Lerántsam-e rólad... De kitaláltam, hogy ha még ilyet csinál, akkor a fülébe súgom, hogy "én ezt a helyedben nem tenném".

Váltjuk reggel Anitát.
Anita: - Gyere, Évi, vedd már le a vérem.
én: - Biztos, hogy szeretnéd, anya?
Anita: - Akarlak!


Összeszerelem hozzá a cuccokat, zöld tűvel.
Anita: - Ibi, adjál már az Évinek egy sárga tűt. Azzal jobb venni.
én: - A Marika azt mondta, zölddel jobb.
Anita: - Embere válogatja. Te is azzal veszed, amivel akarod.
Ibi: - Kivéve most, mert most sárgával veszed!


Épp ágyakat húzkodtunk, hogy a majd érkező fertőző beteg egyedül legyen egy kórteremben. Jön egy ambuláns fiatal férfibeteg a doktornőhöz.
Zsuzsi: - A fiatalember nem fekszik be?
én: - Szívesen elkülöníteném.
Ibi: - És szerintem a huszonnégy órás felügyeletét is vállalnátok.

én: - Azt hallottad, hogy [aktuális pletyka felvázolása]?
Zsuzsi: - Komolyaaan? Nem hallottam.
én: - Gondoltam, mert akkor már én is hallottam volna.


Kicsit bonyolódik az osztály élete azzal, hogy engem valószínűleg áthelyeznek majd máshova. Mindenki nagyon morcos emiatt.
Marcsi nézi a beosztást, hogy minden napra írt-e mindkét műszakba embert.
Marcsi maga elé: - Nappal, éjjel. Nappal, éjjel. Éjjel, nappal.
Ibi: - Igen, éjjel-nappal itt leszünk, ha ez így folytatódik!


Volt egy idegesítő betegünk, én meg gyakorlom a vérvételt. Állok az összekészített vérvételes cuccokkal.
én: - Ledöfhetem az Xnét?
Anita: - Le. A szónak bármely értelmében.

Andi: Az a nő nem volt szilifiszes?


Andi: - Évike, mitől ilyen göndör a hajad?
én: - Magától.
Andi: - Komolyaaan?!
Bea: - Mert neked olyan típusnak tűnt az Évi, aki minden éjjel hajcsavarókkal alszik?


Zsuzsi rám néz szeretettel: Annyira örülök neki, hogy te is hülye vagy!


Zsuzsi: - Megfáztál?
Krisztián: - Igen.
én: - Rád fért már.
Zsuzsi felröhög, Krisztián nem érti.
Krisztián: - Mit mondtál?
Zsuzsi: - Hogy gyógyulj meg hamar. Ezt mondta.


Lilla régen a neurológián dolgozott.
Lilla: - Akkor beszélgettem sokat az Attilával, amikor még ideges voltam.
én: - De azóta már megnyugodtál?


Tanítanak vért venni, vannak sikereim. Telefon.
én: - Misi bácsiiii, képzeld el, az előbb levettem négy ember vérét!
Misi bácsi: - Na! Ügyi! És amúgy életben vannak még?

Egyik betegünket nagyon el akarjuk már küldeni, péntekre volt megbeszélve. Marika tárcsázza a betegszállítókat, Bea épp nézi a laborjait, szól, hogy nem biztos, hogy el kéne engedni.
Marika: - Bea, mennie kell, a betegszállítót már nem lehet lemondani!
Bea: - Azt amúgy figyelitek, hogy még fel sem vették a telefont, hogy egyáltalán megrendelje a betegszállítást...?!


Bea: - Hát akkor marad.
Marika: - Doktornő, ne basszá' má' ki velünk!


én: - Az X bácsinak véres a vizelete.
Bea: - Az a baj, hogy engem ez egy idő után már nem tud érdekelni.

Egy hölgy otthagyta a pénztárcáját minden létező irattal a vizsgálóban. Húsz perc telefonálgatással kiderítettük a telefonszámát. Marcsi hívja, kicseng... kicseng... kicseng.
Marcsi rezignáltan felnéz: A telefonját hol hagyta el vajon?

Minden reggel megbeszéljük, hogy nem beszélünk csúnyán, de nap végére valahogy általában csak úgy röpködnek a lófaszok. Durván sok munka van, sok a beteg, és nem is könnyű esetek.
reggel nyolckor lerogyok a fotelba: Szabad már mondani az istenfaszát, vagy még korai?


Van egy erősen szociális férfibeteg, szedtünk neki össze ruhákat. Andi kikap a szekrényből egy farmerszoknyát.
Bea: - Mi van, transzvesztitát csinálsz belőle?
én: - Ramofixből neccharisnya...?


Andi: - Hát én mindjárt rosszul leszek itt!
Ibi: - Rosszul ne legyél már.
én: - Vagy legalább is ne itt.


Marcsi, Andi meg én kettőig voltunk aznap mind a hárman. Andi fél kettőkor távozott. Negyed háromkor összefutok Marcsival a folyosón, ő kötszert cipel, én egy néni pótebédjét viszem melegíteni.
Marcsi: - Te! Mit keresel te még itt?
én: - Távol álljon tőlem, hogy bunkó legyek a főnővérrel, de ugyanazt, amit te.


Bea éjjel ügyelt, reggel mire indult volna haza, elkezdett szakadni az eső. Esernyő híján visszajött a nővérszobába, hogy vár egy picit. Öt perc alatt három kattant ember támadta be.
Bea: Tudjátok mit? Én inkább vállalom, hogy hajat szárítok otthon!

Unokahúg mostanában nagyon nagylány a hét évével, és rózsaszín, és csillogós, és minden, ami kell. A büfében lehet kapni hello kittys cuccokat.
én: - És ez a testpermet ugyanolyan, mint a sima felnőtt testpermet?
csaj: - Igen, csak hello kitty illata van.

Nagyon húzós napjaink vannak az osztályon. A beteghordó fiúnk, Gábor sem marad ki a jóból természetesen.
mesél: És nekem minden beteget név szerint vezetnem kell, hogy hova vittem, mikor, meddig. Nyilván vezetem is, miután itt délelőtt szétszopom magam.


bemegyek a nővérszobába: Valaki elfelez velem egy Frontint?


Két beteghordó fiúval próbálunk szétszerelni egy ágyat, hogy a benne fekvő nénit ki tudják vele tolni az ajtón.
fiú: - Rakok be zenét. Mit szeretnétek?
én: - Viking metált. Az most úgy menne a hangulatomhoz.


én: - Lányok, azt tudtátok, hogy a (ma hazamenő) bácsi három hét múlva újra befekszik?
Andi: - Kicsim, azt tudtad, hogy régen a hírnököket megölték, ha rossz hírt hoztak?

másik osztályos nővér: - Szia, az előbb telefonált nektek a főnővérem, hogy szeretnénk elkérni a mullvágó gépet.
Andi: - Igen, én vagyok!


Röhögünk, Viola hátbaveri Anitát.
Anita: Nyomkodd má' meg a hátam, ha már úgyis ott tapsikolsz.


Viola: - Évi, tudsz jönni a bácsihoz?
én: - Miért kell menni? Szar helyen van?
Ibolya: - Szépen megfogalmaztad a problémát.


Bolondok háza van, tele az osztály. Ebédet osztok, egyik nénit megkérem, hogy ne egyen, amíg nem mértem meg a vércukrát. Bemegyek a mérőért, kiderül, hogy egy másik néninek kell mérnem.
én: - Ne tessék haragudni, nem mérek cukrot, egyen nyugodtan.
néni: - Hogyhogy?
én: - Menet közben kiderült, hogy hülye vagyok.


Ibolya: - Lemegyek a laborba.
Andi: - Vigyél magaddal telefont, hogy ha valami történik, fel tudjalak hívni!
Ibolya: - Andi, mi történne?
én: - Mondjuk Andikának elpattan egy idegszála.

Zsuzsival előszeretettel kísérjük el egymást mindenhova. Ibivel veszem fel az új beteget.
Zsuzsi benyit: - Csak szólok... ha keresnétek... leviszem a dobozokat.
három másodperc hatásszünet
én: - Ibi, nem kell már a vérnyomásmérő, visszaviszem, jó?
Ibi felröhög: - Lányok, basszátok meg, szét lesztek ültetve!


Egyik mai hazamenőnkről beszélünk.
Zsuzsi: - Na, ő is elment.
én: - El se köszönt.
Zsuzsi: - Dehogynem!
én: - Én nem voltam ott. Akkor hol voltam?! Azért vagyok meglepődve, mert általában ott vagyok, ahol te.


A liftes fiú mindig a copfunkat piszkálja.
én: - Krisztián! Miért kell folyton a farkamat húzogatni?
Krisztián: - Mert örömömet lelem benne.