- Menjél már gyorsabban a szaroddal, légy szíves!
- Ezt csak te tudod ilyen magabiztosan mondani a húszéves Suzukiból a P-s rendszámú mazdásnak....

Balázs dr. az egyik legszarabb ügyeletének a 23. órájában épp próbál életben tartani egy beteget.
Anita a háta mögött: - Úúúúristeeen! Most világoskékek a gumikesztyűk?
Balázs: - Anita, azért rá tudod hozni az emberre a frászt. Kérlek, legközelebb ilyen esetben az "úristen" helyett használd az "ejha" szót.

Pár hónapja az intenzíven dolgozom, de azért gyűjtögetem ám a köpeteket. És akkor most próbáljuk meg feléleszteni a blogot.

valaki: - Nincs itt egy orvos se?!
Móni: - Ez egy intenzív osztály, hogy lenne?


én: - Hozzak a büféből szendvicset?
Balázs dr.: - Nem kell, mindben van paradicsom.
én: - De ki tudod venni belőle.
Balázs dr.: - Már a jelenléte is kontaminálja!


Póni nem teljesen vágja a rokonsági fokokat: Lányok, a néni után érdeklődik... az... akinek ő az anyósa.


Egyik néninél véletlenül a vallásos rádiót kapcsoltuk be.
Rita: - Legalább átjárja a testét a szentlélek.
én: - Jobban járna szegény, ha az oxigén járná át.


Balázs dr.: Ebben a kórházban olyan még nem fordult elő, hogy valaki műtétet halasszon olyan okból, mint például szakmai indok.


Reni talált egy hirdetést, hogy ergoterapeutát keresnek, kigugliztuk, mi az. Rájöttünk, hogy egyik betegünknek is kéne egy ilyen.
Józsi: - Na, megyek megergoterapizálom.
Rita: - Játszd le neki, hogy "mit szólsz, milyen az élet".

Éjjel egy halom fagyis-habos sütivel kimentem a gyárba. Mesélem, hogy úgy néz ki, szeptembertől elkezdek egy sulit. (A gyárból való távozásomról még nem sok szó esett itt, de az a lényeg, hogy az Öreg elég görény volt és nem túl békésen váltunk el.)
Niki: - Mekkora poén lenne, ha visszajönnél diákmelósnak, hogy jó napot, Pista bácsi.
én: - Biztos megállna a szíve.
Misi bácsi: - Akkó' gyere vissza!


Misi bácsi kiment vízért, jön vissza, röhög.
Misi bácsi: - Tök nosztalgikus az ebédlő.
én: - Mert?
Misi bácsi: - Mert olyan kupit basztál hirtelen, mintha sose mentél volna el!


én: - Majd jövök máskor is.
Barbi: - Gyereee! De nem kell ám mindig hozni valamit!
Niki: - Tényleg nem kell! Nem fontos, egyáltalán...! Mikor is jössz legközelebb?

Ibi: Múltkor az X bácsi hozzátartozóját tessékeltem ki a nővérszobából. Há' érted, beesik oda, mint egy féltégla...


A művészetek völgyében volt nővérbuli. Kirakodóvásár.
én: Itt a legtöbb cucc olyan, mint én. Cuki, de nem jó semmire.

Nem tudtam kinyitni egy tisztítószeres kannát, az összes férfit, aki arra járt elkaptam, hogy legyenek kedvesek, de senkinek nem ment. Rá fél órára Gáborral ülünk a nővérszobában.
Marcsi: - Jaj, Gábor! Próbáld már meg kinyitni ezt a kannát.
Gábor: - Próbáltam az előbb. El is szálltak a tökeim...


Jött egy nagydarab beteg, mozogni szinte egyáltalán nem bír. Ez nekünk is szívás, de Gábornak se kevésbé.
Bea: - Kérek hozzá belgyógyászati konzíliumot.
Gábor: - De le ne jöjjön ám a doki! Hadd toljam fel a beteget! Légyszi!

Volt egy nagyon nehéz eset néni, ma vitte el betegszállító. Általában dél körül szoktak jönni a betegeké, de érte reggel hat óra után megérkezett a szállító fiú. Én ugráltam és tapsikoltam, Ibi veregette a vállát, Andi meg elkezdett neki kávét főzni.
fiú: Komolyan mondom, nekem így még otthon se szoktak örülni.


Misi bácsi volt bent a kórházban látogatóban az eggyel fölöttünk lévő emeleten. Felkísértem, megvártam a folyosón. Beteghordó fiú kitolja a liftből a hordágyat, riadtan rám néz, bámul körbe.
én: - Mi bajod?
srác: - Semmi, csak megijedtem, hogy rossz emeleten szálltam ki!


Gábor: Egyik osztályról a takarítónők szokták levinni a labort, de amikor nincsenek ott, minket kérnek meg. Amikor először felhívtak, úgy kezdte a csaj, hogy "szia, jönnöd kéne, mert még nincs itt a takarítólány..." Mondom és akkor mossak föl, vagy mi a fasz?!


Ibi: - Mik ezek a karcolások a lábadon? A cicáid voltak?
én: - Nem, kirándultam.
Ibi néz bután
én: - Én így szoktam kirándulni, na!

én: - Háromszor összepakoltam az X néni cuccait, de ő negyedszerre is szétpakolta.
Anita: - Hát ő sosem volt egy feladós típus...


én: Úgy bírom ezt a nénit. Beszélsz hozzá, és látod, hogy egy szót nem ért, csak vigyorog ki belőle a Frontin.


Nagyon laza napunk volt, azt se tudtuk, hova üljünk. Szenvedtünk, hogy unatkozunk, de ha meg kellett mozdulnunk, akkor meg az volt a baj. Andi ír, Anita a fotelban, én mellette, lábam fölrakva.
Megcsörren a telefon.
Anita: - Én most nem tudok felállni, hogy felvegyem!
én: - Pedig kénytelen leszel, anya, mert én meg nem vagyok hajlandó.

Gábor: Az ügyeletben azt szeretem, ha vérellátósnak osztanak be. Akkor nem kell emberekkel foglalkozni. A kis csöveimmel elsétálgatok egész éjjel...

Van egy tök demens betegünk, aki fél délelőtt üvöltözött, hogy haló, haló. Járkáltunk hozzá nyugtatgatni, akkor volt két perc csönd. Visszaérek a nővérszobába, leülök.
kintről: - Halóóó!
Bea: - Jó, most megyek én.
én: - Szerintem csináljunk egy táblázatot, és ötpercenként írjuk be magunkat, hogy ki mikor megy.


Halljuk a folyosóról a beszélgetést:
ő: - Halóó!
Lilla: - De drága, nem telefon ez...!


én: Bea, én nem akarok beleszólni, de ha már ennyire kéri a Halót, nem adhatnánk neki tényleg?


Marcsival sztereóban kezelünk, ő közben viccelődik.
betegek röhögnek
Marcsi: - Vagy fejezzem be a humorkodást?
én: - Ne, tök jó! Néha úgy érzem, hogy a főnővérem egy személyben Hacsek és Sajó.


én a munkaidőm lejárta után két és fél órával: - Jaj, vigyázzon, le ne essen az ágyról!
demens2: - Miért?!
én: - Azért, kedves, mert agyvérzést kapok!


Este hatkor adtuk át az osztályt Ibinek. Elregéltük a napunkat ágytologatással, halóval, sok pisivel, felmosással, csavarlopással, ágyszereléssel, mindennel.
Ibi sír a röhögéstől: Muppet shoooow!

Zsuzsi barackot eszik.
én: - Jössz?
Zsuzsi: - Várjál, megmosom a kezem, mert amikor gyümölcsöt eszem, mindig úgy érzem, hogy csupa dzsuva vagyok.
én: - És általában igazad is van.


Marika ajánlott Andinak valami vitaminkészítményt.
Andi: - Megvettem a D vitamint. Tegnap bekaptam, gondoltam rád.
felröhögök, mindenki rám néz
én: - Elnézést, csak arra gondoltam, hogy tegnap én is bekaptam, de eszembe se jutottatok szerencsére.


Véletlen megbotlok egy asztalban.
Marcsi: - Évi, ha már itt vagy, vedd le ezt a vért. Csak ne bontsd le közben a vizsgálót.
én: - Nem tudok dolgozni, ha mindent megtiltasz!

én: - Na, Gáborka, milyen volt szombat éjjel az ügyelet?
Gábor: - Jó! Többször majdnem sírtam.

Patrícia: - Jaj, lányok, nem tudjátok, hol van az X bácsi kórlapja?
én: - Azt nem, de nééézd, főztem nektek finom kávét!
Zsuzsi: - Konkrétan érzem, hogy hasznosak vagyunk...

Andi a nővérszoba előtt a betegnek: - Na, visszajött az ultrahangról?
én: - Nem, még ott van.

Vittem a gyárhoz a Misiknek és Gézának fagyit. Utána felhívtak messengeren.
Misu: Nagyon köszönjük, de a Gézának mellékelhettél volna hozzá egy konzervnyitót.

Mielőtt eljövök, tisztába szoktuk tenni a pelenkásokat, hogy ne kelljen utána egyedül kínlódni velük.
én ebéd után: - Marika, elrendezzük a nénit?
Marika: - Ne már! Evés után nem szabad mozogni!
én: - Akkor én most hazamegyek, te meg bepelenkázod, ha végeztél az emésztéssel, jó?

Összeállítottam a penicillin infúziókat.
én: - Marika, mit írjak a penicillinre?
Zsuzsi: - Hogy húsz deka baromfipárizsi, bazmeg!


Kész lett egy beteg, hívni akartuk a betegszállítóját, hogy visszavigye az osztályra, ahol fekszik, de nem tudtuk a számát.
Adni: - Na, felhívom a központot, és megkérdem a Gábor számát. (tárcsáz, felveszik) Szia, Andi vagyok, mondd már meg nekem a Máté számát. (...) Oké, tartom. (...) Nem Máté! Hát mondom, hogy Attila!
én: - Andi, te hallod magad, amikor telefonálsz?!