Egyik betegünket nagyon el akarjuk már küldeni, péntekre volt megbeszélve. Marika tárcsázza a betegszállítókat, Bea épp nézi a laborjait, szól, hogy nem biztos, hogy el kéne engedni.
Marika: - Bea, mennie kell, a betegszállítót már nem lehet lemondani!
Bea: - Azt amúgy figyelitek, hogy még fel sem vették a telefont, hogy egyáltalán megrendelje a betegszállítást...?!


Bea: - Hát akkor marad.
Marika: - Doktornő, ne basszá' má' ki velünk!


én: - Az X bácsinak véres a vizelete.
Bea: - Az a baj, hogy engem ez egy idő után már nem tud érdekelni.

Egy hölgy otthagyta a pénztárcáját minden létező irattal a vizsgálóban. Húsz perc telefonálgatással kiderítettük a telefonszámát. Marcsi hívja, kicseng... kicseng... kicseng.
Marcsi rezignáltan felnéz: A telefonját hol hagyta el vajon?

Minden reggel megbeszéljük, hogy nem beszélünk csúnyán, de nap végére valahogy általában csak úgy röpködnek a lófaszok. Durván sok munka van, sok a beteg, és nem is könnyű esetek.
reggel nyolckor lerogyok a fotelba: Szabad már mondani az istenfaszát, vagy még korai?


Van egy erősen szociális férfibeteg, szedtünk neki össze ruhákat. Andi kikap a szekrényből egy farmerszoknyát.
Bea: - Mi van, transzvesztitát csinálsz belőle?
én: - Ramofixből neccharisnya...?


Andi: - Hát én mindjárt rosszul leszek itt!
Ibi: - Rosszul ne legyél már.
én: - Vagy legalább is ne itt.


Marcsi, Andi meg én kettőig voltunk aznap mind a hárman. Andi fél kettőkor távozott. Negyed háromkor összefutok Marcsival a folyosón, ő kötszert cipel, én egy néni pótebédjét viszem melegíteni.
Marcsi: - Te! Mit keresel te még itt?
én: - Távol álljon tőlem, hogy bunkó legyek a főnővérrel, de ugyanazt, amit te.


Bea éjjel ügyelt, reggel mire indult volna haza, elkezdett szakadni az eső. Esernyő híján visszajött a nővérszobába, hogy vár egy picit. Öt perc alatt három kattant ember támadta be.
Bea: Tudjátok mit? Én inkább vállalom, hogy hajat szárítok otthon!

Unokahúg mostanában nagyon nagylány a hét évével, és rózsaszín, és csillogós, és minden, ami kell. A büfében lehet kapni hello kittys cuccokat.
én: - És ez a testpermet ugyanolyan, mint a sima felnőtt testpermet?
csaj: - Igen, csak hello kitty illata van.

Nagyon húzós napjaink vannak az osztályon. A beteghordó fiúnk, Gábor sem marad ki a jóból természetesen.
mesél: És nekem minden beteget név szerint vezetnem kell, hogy hova vittem, mikor, meddig. Nyilván vezetem is, miután itt délelőtt szétszopom magam.


bemegyek a nővérszobába: Valaki elfelez velem egy Frontint?


Két beteghordó fiúval próbálunk szétszerelni egy ágyat, hogy a benne fekvő nénit ki tudják vele tolni az ajtón.
fiú: - Rakok be zenét. Mit szeretnétek?
én: - Viking metált. Az most úgy menne a hangulatomhoz.


én: - Lányok, azt tudtátok, hogy a (ma hazamenő) bácsi három hét múlva újra befekszik?
Andi: - Kicsim, azt tudtad, hogy régen a hírnököket megölték, ha rossz hírt hoztak?

másik osztályos nővér: - Szia, az előbb telefonált nektek a főnővérem, hogy szeretnénk elkérni a mullvágó gépet.
Andi: - Igen, én vagyok!


Röhögünk, Viola hátbaveri Anitát.
Anita: Nyomkodd má' meg a hátam, ha már úgyis ott tapsikolsz.


Viola: - Évi, tudsz jönni a bácsihoz?
én: - Miért kell menni? Szar helyen van?
Ibolya: - Szépen megfogalmaztad a problémát.


Bolondok háza van, tele az osztály. Ebédet osztok, egyik nénit megkérem, hogy ne egyen, amíg nem mértem meg a vércukrát. Bemegyek a mérőért, kiderül, hogy egy másik néninek kell mérnem.
én: - Ne tessék haragudni, nem mérek cukrot, egyen nyugodtan.
néni: - Hogyhogy?
én: - Menet közben kiderült, hogy hülye vagyok.


Ibolya: - Lemegyek a laborba.
Andi: - Vigyél magaddal telefont, hogy ha valami történik, fel tudjalak hívni!
Ibolya: - Andi, mi történne?
én: - Mondjuk Andikának elpattan egy idegszála.

Zsuzsival előszeretettel kísérjük el egymást mindenhova. Ibivel veszem fel az új beteget.
Zsuzsi benyit: - Csak szólok... ha keresnétek... leviszem a dobozokat.
három másodperc hatásszünet
én: - Ibi, nem kell már a vérnyomásmérő, visszaviszem, jó?
Ibi felröhög: - Lányok, basszátok meg, szét lesztek ültetve!


Egyik mai hazamenőnkről beszélünk.
Zsuzsi: - Na, ő is elment.
én: - El se köszönt.
Zsuzsi: - Dehogynem!
én: - Én nem voltam ott. Akkor hol voltam?! Azért vagyok meglepődve, mert általában ott vagyok, ahol te.


A liftes fiú mindig a copfunkat piszkálja.
én: - Krisztián! Miért kell folyton a farkamat húzogatni?
Krisztián: - Mert örömömet lelem benne.

Reggel Marika adja át a műszakot. Mondja, hogy egyik néni egész éjjel alig bírt aludni.
Marika: Reggelre olyan szépen bealudt, hogy nem volt szívem felébreszteni a lázmérővel. Szóval kézrátétellel megállapítottam, hogy 36,5 a hője.


Az ételallergiákat vérből nézik, a kozmetikumokat és egyéb környezeti cuccokat meg úgy, hogy az allergéneket felragasztják a beteg hátára. Egy hölgy a telefonban mindenképp a ragasztásos módszerrel akar magának ételallergia-tesztet.
Marcsi: De értse meg, én nem tudok ételeket pakolni a hátára!

Van egy demens nénink, aki mindig kitépett magából valamit, így le kellett kötni a kezeit.
Lilla: - Megint kepeszt a néni.
Bea: - Úgy bírom ezt a kepeszt szót.
Lilla: - Az Ibolya hogy is írta az átadóba...? Ja igen! "Kényszeres mozgások figyelhetők meg."
Bea: - Szerintem ha az Ibolyát lekötnénk egy hétre, ő is kényszeresen mozogna.


Reggel vérnyomást mérek, nem szeretem, ha elkolbászolnak a betegek addigra. Jövök ki a nővérszobából, egyik bácsi jön szembe velem.
én: - Hova?
bácsi: - Sehova...?
én: - Jó válasz.

Bea szeretne venni valami gyógynövényes cseppet.
Bea: - Ez alkoholos?
Andi: - Igen. De az nem baj! Én is szedem, és semmi bajon tőle.
én: - Végül is nekem sincs semmi bajom a jégertől...


Tanulok vért venni, egyszer (a saját anyámtól) már vettem is sikeresen.
Ibolya: - Jövő hétfőn megkérek majd valakit, hogy vegye le a vérem.
én: - Leveszem én.
Ibolya: - Na, szuper!
én: - Nem, Ibi, én csak vicceltem.
Ibolya: - A lófaszt vicceltél! Te veszed le!


Beteghordó visszahoz egy leesésre hajlamos nénit ágyastul.
Gábor: - Na, nem rakom vissza az ágyra a rácsot, mert 11-kor újra elviszem.
Zsuzsi: - És akkor 11-ig te állsz ide mellé...?

Andi facebookozik.
felolvas egy cikkcímet: - Egy hőmérővel kiderítheted, hogy van-e probléma a pajzsmirigyeddel.
Évi: - Esetleg úgy, hogy fogsz egy hőmérőt, és elsétálsz vele egy endokrinológushoz.


Évi felsóhajt: - Nehéz dolog a szerelem...
semmi reakció
Évi: - Nem...? Nem?! De.


Zsuzsit metszés közben szemen találta egy ág.
Zsuzsi: Kérdezte a szemészeten a doktornő, milyen vastag volt az ág. Hát mondom nem néztem meg. Pedig elég közel volt...


Lillának (is) nehéz napja volt. Délután egy óra, Lilla bámul egy lázlapot.
Évi: - Lilla, tudjál róla, hogy délután az X nénihez még jönni fog az Y doktornő, oké?
Lilla negyven másodpercig nem reagál.
Lilla: - Évi. Ne haragudj. Ki fog jönni? ... És kihez?


A másodikon az OMSZosok egy hordággyal már harmadszor nem tudtak beszállni a liftbe. Megígérte nekik egy srác, hogy ő még most felmegy az ötödikre, de visszaküldi nekik. Ötödiken nyílik az ajtó, ott áll egy beteghordó egy hordággyal.
beteghordó: - Jöhetek?
srác: - Gyere, de arra készülj fel, hogy a másodikon a mentősök fejbelőnek.

Andi: - Zsuzsi, nézd már meg, szerinted mi ez a szememen?
Zsuzsi: - Andi, baszd meg, azért mert takarítottam a szemészeten, nem doktoráltam le!


Az ambulanciáról oda szokták küldeni a betegeket hozzánk, hogy vegyük le a kötésüket, majd jönnek megvizsgálni. Erre általában sokat kell várni. Jön ma egy visszajáró néni.
Anita: - Csücsülj be a kezelőbe, lebontom a kötést... aztán tudod te már a menetrendet.
Évi morog: - Sátor, hidegélelem, mobilvécé...


Marcsi: - Hogy hívják azt az urat? Somlai...? Somkúti...? Somogyi? Valami Som... Som...
éneklek: - Somvirág, somvirág!

A betegek hűtőjének ajtajára ki van írva, hogy csak névvel ellátott élelmiszert lehet berakni, de soha senki semmire nem írja rá a nevét. Zsuzsi kitalálta, hogy írunk egy papírt a tetejére is.
Zsuzsi: - Hogy írjam?
én: - Valahogy aranyosan...
Zsuzsi: - "Kedves Betegeink! Legyenek kedvesek ráírni a kibaszott nevüket..."

Reggel mentem volna mosdatni, de a néni ágya körül minden málnaszörpös volt. Megkértem Zsuzsit, hogy mosson fel. Jövök ki mosdatás után.
én: - Zsuzsikaa. Most meg én mászkáltam össze mindent a kis tornacipőmmel.
Zsuzsi: - Miért érzem úgy, hogy te ma egész nap szopatni fogsz?!


Egyik bácsinak egyszerre három diétát kell tartania, amik néhol még ütköznek is egymással. Marcsi írja az ételrendelést, szörnyülködünk.
én: De komolyan, ő most mit fog enni? Követ?


Bea: - Én amúgy bírom a bácsit. Mondja a magáét, viccelődik, folyamatosan vigyorog...
én: - Nem fog sokáig vigyorogni, ha meglátja az ebédjét.


Marcsi: - Na, már nekem is fáj a fejem. Szerintem valami van a levegőben.
Bea: - Valami, ami éjjel összerak?


én: - Tegnap a másik lifttel mentem le az alagsorba. Szerinted odataláltam a konyhára?
Zsuzsi: - Hát csak odataláltál...
én: - Látom, nem ismersz még eléggé.

(Az a helyzet, hogy új munkahelyem van, kórházban dolgozom pár hete.)

betegszállító: - Hol van a beteg, akit vinnem kéne?
én: - Szerintem elment egyedül.
betegszállító: - Fasza. Megkeresem. Mit lehet tudni róla?
én: - Hát... egy néni.
betegszállító: - Hogy néz ki?
Zsuzsi: - Mint... egy néni.


Nem nagyon van épp meló, jópár üres kórterem is van. Ülünk körben, szenvedünk, hogy mit csináljunk.
Bea: Kitaláltam! Szerintem aludjunk óránkénti váltásban a 27-esben.


Marcsi: - Ciki lesz, ha valaki benéz, mi meg itt ülünk.
Bea: - Fogjon meg mindenki valamit. Lázlapokat, átadófüzetet, vizitfüzetet, bármit.
Évinek felragyog az arca: - És akkor tudnánk ország-városozni!


Telefon.
én: - Mesélj valamit. Milyen, hogy nem vagyok ott?
Misi bácsi: - Szar. Nincs kihez szólni.
én: - A Misuval csak tudsz beszélni...!
Misi bácsi: - Az vagy másik műszakban van, vagy arról beszélünk, hogy szar, hogy nem vagy itt, és nincs kihez szólni.